1.rész - Lélegzet

Végy egy nagy levegőt, hogy mindkét tüdőd fájjon. 
Csak amíg egy kicsit el nem kezd fájni. Fújj ki annál is többet, addig, ameddig úgy érzed nem maradt benned semmi. 
Nincs semmi baj, ha nem kapsz levegőt. Senki sem fog hibáztatni. Rendben van, ha egyszer-kétszer elhibázol valamit, mindenkivel megtörténhet. Azt mondom, semmi baj, bár ezek csak vigasztaló szavak. 


Úgy érzem, hogy megtaláltam az igazit. Jung Hoseok számomra a mindenség, akiért bármit, de komolyan, bármit megtennék! Még meg is ölném magam érte! Az iránta érzett szerelmem az egész eddigi életem folyamán az egyetlen dolog, ami erős. Mivel, én nem vagyok az. A legrosszabb tulajdonságom a sok önkritika. Nem bírom magam elfogadni úgy, ahogy vagyok - ám mások sem. Még a tinédzser koromat élem, így nyilvánvaló, hogy nyaggatnak az iskola falai között. De még ha csak ott lenne ez! Sajnálatos módon ez nem így van.
- Park! – kiabál rám a tanárom, utálattal a hangjában; mint mindig. Felkapom a fejem, a tanárúr szemébe nézve, ki mérges arcával jutalmazott. Meg sem kell szólalnia ahhoz, hogy tudjam, mire gondol. Kezembe kaptam tollamat, de szemben sem volt a tábla tartalmát a füzetembe másolni, helyette Hoseok nevével kezdtem kihímezni a fehér lapokat. Padtársam kuncogva rakta fel a levegőbe bal kezét, tellegetve vele, hogy Mr. Wang észrevegye.
- Mondd, Jongup! – szólt kedvesen a férfi, krétaporos kezét egy rongyba törölve.
- Uram, Jimin nem figyel! Le sem írta az anyagot! – szívem pár pillanatra megállt, majd gyors tempóban folytatta  zakatolást.
- Park! Kérem, fáradjon ki az órámról! – legyintett az ajtó felé. Cuccaimat megfogva indultam ki a teremből, miközben az egész osztály az én szenvedésemen kacagott. Jongup lepacsizott Daehyunnal, és ez volt az utolsó dolog, amit láttam ebből a retkes osztályból. Idegesen csaptam be a terem ajtaját, és elindultam az udvar felé.
- Jiminnie? – hallottam meg egy bársonyos hangot magam mögül. A hangot, amit bármikor megismerek.
- Szia, Hobi – fordultam párom felé, aki mosolyogva zárt karjai közé. Orrában egy új piercing díszelgett, ami feldobta a kinézetét, bár eleve nagyon jól néz ki, mindig.
- Rosszalkodtál? – bárcsak tudnék én olyat... Akkor talán valaki felnézne rám, vagy... Hagyjuk is ezt. Rám sosem fog senki felnézni, mert egy senki vagyok.
- Nem. Jongup bemártott – Hoseok nyakába hajtottam fejem, beszívva kellemes illatát. Puszit nyomott a homlokomra, előkapva telefonját
- Regisztráltam VK-ra – pötyögött valamit a készüléken, majd felém mutatta. A profilképe elég... Bizarr volt. Azt a képet rakta be, melyen engem csókol. Ez még normális lenne, de annyira piercing függő, hogy muszáj látszania annak is, ahogy nyelvünk összegabalyodik. És igen, ott virít Hoseok nyelvén az ékszer.
- Gyönyörű! – kuncogtam, kiszabadulva szorító kezei közül.
- Te is csinálj VK profilt! – elindultunk az udvar felé. Egy valamit még nem említettem: Hoseok az iskola egyik legmenőbb fazonja, így a suliban titkolózunk. Ez most teljesen kapóra jött, hogy Mr. Wang kidobott az órájáról. Végre vele lehetek!
- Majd csinálok este – leültem egy rozoga padra, mivel az új tákolmányokra nekem tilos leraknom a szűrömet, mert különben agyonvernek. Így hát maradt nekem az ázott, kopott pad. Hoseok leült mellém megfogva egyik lábam. Az ölébe húzta azt, megmarkolgatva combomat.
- Itt ne perverzkedj! – mosolyodtam el, apró csókot nyomva szerelmem szív alakú ajkaira. A buta piercingek... Mindig megzavarnak!
- Rendben... Nyugi – hangosan felnevetett, és már hajolt felém, hogy össze tapassza ajkainkat, mikor csengettek. Sajnos ilyen az élet...




Haza érve összkomfort nélküli lakásunkba ledobtam magamról a nehezéket – ami a könyvekkel teli táskám volt. Elosontam a konyhába ételt kutatni, de szegénykés helyzetünk miatt nem találtam mást a hűtőben, csak egy kis tegnapi maradékot, így hát az tettem be a mikróba. Apa a kanapén leste a tévét, és nagyon látszott rajta, hogy nem józan.
- Apa, megehetem azt a pici kaját? – kérdeztem meg, mivel nem akartam balhét. Komolyan csak annyi étel volt itthon, más nem.
- Nem – rázta meg fejét, le sem véve szemeit a villogó dobozról.
- De...
- Baszd meg! Fogd már be! – dobott meg az egyik cipőjével, ami pont arcon talált. A fájó területhez kaptam kezeimet, ami hülyeség volt, mert nem fog tőle elmúlni. Könnyes szemekkel kapcsoltam ki a mikrót, majd a táskámat felkapva a szobámba rohantam. Elegem van! Miért teszi ezt velem még az apám is?
- Te kis kurva... – sziszegte az ajtó előtt állva, amit aztán ki is nyitott magának. Féltem. Iszonyúan féltem tőle. Kezében egy sörösüveggel indult meg felém, és valahogy éreztem, hogy nekem végem.
- Hagyj már békén! Tudod jól, hogy min megyek keresztül és bántani akarsz? Nem elég bántás az...
- Fogd már be! – csapta le a földre az üveget, melynek darabjai szana-szét szóródtak szobámban, és néhány el is talált, kissé felkarcolva bőröm. Már ezek a karcolások is elegek voltak ahhoz, hogy karomból s lábamból a vörös nedű folyni kezdjen. Apám hajába túrva hagyott magamra, becsapva maga után az ajtót. Telefonomért nyúltam. Mit is mondott Hoseok, hová regisztráljak? Oké, most nem ezen kéne gondolkodnom, de szeretnék vele ott beszélni. Áh, VK! Le is töltöttem az appot, majd beléptem. Hoseok profilját meg nem nagyon találtam, viszont találtam valami érdekes dolgot. F57? Leírtam egy lapra, hogy majd vissza találjak, és inkább kikerestem Hobi telefonszámát a névjegyzékemben. Valaki kopogott az ajtómon, amitől úgy megijedtem, hogy kicsit felugrottam. Remélem nem apa az! Bár ki más lehetne?
- Igen?
- Én vagyok az – mondta nyugodtan Hoseok, én pedig gyorsan ajtót nyitottam, karjai közé vetve magam. Könnyeimnek szabadságot adtam, hangosan zokogva. Apa a nappaliban figyelte a jelenetet, undorodva páromtól. Mindig is utálta az olyanokat, akik engem szerettek. Apa szerint én nem érdemlek szeretetet, senkitől sem. Milyen kedves... Betessékeltem Hoseokot. Nem kellettek ide szavak, hisz ő már egyből tudta, hogy mi a bajom. Apa. Szinte mindig ő, szóval nem nehéz kitalálni. Leültünk az ágyamra.
- Szeretlek – suttogta fülembe Hoseok. Még mindig nem tudom elképzelni, hogy hogyan szerethetett belém. Szegény vagyok és nyomi, ő mégis szeret.
- Én is.
- Na, megtaláltál VK-n? – simított hajamba, majd kezét végig futatta arcomon is, mindezt egy nagy mosollyal. Megráztam a fejem, a telefont a kezembe véve. Hoseok elvette tőlem, majd megkereste magát.
- Itt is van – mutatta felém a telefont, ma már másodjára mutatva meg profilját.
- Aranyos – mosolyt próbáltam erőltetni az arcomra, ami egy csődtömegnek nem megy valami könnyen.
- De nem aranyosabb, mint te! – a mosolya  a legszebb dolog a világon, nincs vita! Imádom, mikor gyönyörű ajkait mosolyra húzza! Olyan szép!